

Az eredményeket illetően elmondta, hogy a legfontosabb talán az intézmények működőképességének fenntartása. "Nem az önkormányzat gazdálkodott rosszul, hanem a folyamatosan szűkülő állami támogatásból kellett ugyanazt a rendszert fenntartani; ez nagyon megterhelő volt. Előfordult, hogy a fejlesztésre félretett pénzeinket működésre fordítottuk, hogy az ellátások színvonalát szinten tarthassuk." - jelentette ki.
Megjegyezte, hogy bővítették a bölcsődei és óvodai férőhelyek számát. Annak is nagyon örül, hogy színesebb lett a kerület kulturális kínálata. A polgárok visszajelzéseiből azt látja,hogy ők is értékelték például az Óbuda napja vagy az Óbudai nyár rendezvényeit. Valamint kevesen tudják, hogy Budapesten belül a III. kerületnek van a legnagyobb zöld felülete. "Büszkén sorolom közös eredményeink közé, hogy minden betonozó szándék ellenére ez a "zöld aranytartalék" nem csökkent. E lépéseink egyszerű filozófiára épülnek: élhető kerületet szeretnénk." emelte ki a polgármester.
Arra kérdésre, hogy hogyan is hitték el a lakókkal, hogy egy politikusnak nem csak az uniós pénzre fáj a foga, a következő válaszolta Bús Balázs: "Nagyon egyszerű: a párbeszéd. Honlapot készítettünk, Puskás Péter alpolgármester kollégám az elejétől a végéig szívvel-lélekkel vett részt a folyamatban. Ha arra volt szükség, hogy egy négyórás lakógyűlést üljön végig, akkor végigülte. Azért, hogy ne maradjon egyetlen kérdés sem megválaszolatlanul."
Azon kérdésre, miszerint, hogyan alakult a kerület kapcsolata a Sziget Fesztivál rendezvénnyel, a következőképpen reagált: "Kezdetektől kint voltam a Sziget Fesztiválon; de kétségbevonhatatlan tény, hogy a fesztivál létrehozói nagyszabásút alkottak, európai szinten jegyzett rendezvényt hoztak létre, mellyel Óbudát is ismertebbé tették. Generációk számára lett meghatározó élmény a Sziget Fesztivál."
Magunk között, Óbudával összefüggésben használunk egy szókapcsolatot, ami úgy szól: város a városban. Óbuda mindig befogadó város volt. Több etnikum, különféle társadalmi helyzetű ember tudott itt békében élni
Felmerült a jövő kérdése is: ha lehetőséget kap rá ősszel, milyen területekre összpontosítana egy következő ciklusban?
"Óbudának létkérdés, hogy csökkentsük a lakótelepi parkolási gondokat, s a bevezető utakra nehezedő nyomást, ezért elkerülhetetlen a P+R parkolórendszer kiépítése. Szeretném intézményeink energiahatékonyságát növelni. Továbbra is kiemelt figyelmet kapna a kerületi szakrendelő, amelyet a Margit-kórház megcsonkításakor kezdtünk el fejleszteni. Tervezzük térfigyelő kamerák telepítését, és folytatjuk a lakótelep-rehabilitációt. Elképzeléseink felsorolása még hosszan folytatható lenne. Rendszeresen visszatérő problémánk a Római-part árvízvédelmének megoldatlansága. Úgy tűnik, hogy komoly esély van az előrelépésre, ha Tarlós István révén olyan főpolgármestere lenne Budapestnek, aki testközelből ismeri a Római-part helyzetét." - zárta szavait Bús Balázs.
(Forrás: hetivalasz.hu)
*MA*
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

